Hatékony fűtés radiátor által

Számtalan háztartásban fűtenek radiátorral, azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy sokan elkövetnek olyan apró hibákat, amik azt eredményezik, hogy a radiátor hatásfoka csökken. Az alábbiakban ezeket a hibákat nézzük meg!

Bővebb információkat a hatékony radiátorral való fűtésről itt érhet el! Számtalan háztartásban radiátor által oldják meg a fűtést, amivel nincsen semmi baj, azt leszámítva, hogy sokan tudtukon kívül csökkentik annak hatásfokát. Nem kell semmilyen komoly dologra gondolni, mindössze pár hétköznapi dologról van szó, azonban ezek akár meg is dobhatják a fűtés számla értékét. Az egyik nagy hiba, amit sajnos sokan elkövetnek, hogy letakarják a radiátort. Például ruhát szárítanak rajta, ami nem is egészséges, másrészről a szobában akár több fokkal is alacsonyabb lehet a hőmérséklet emiatt. Általában ez eredményezi azt, hogy a szoba egyik felében szinte meg lehet fagyni, míg a másik felében szabályosan fázik az ember. Ha vastag függöny van a radiátor előtt, akkor azt is érdemes összefogni. Vékony függönyök nem befolyásolják a hőleadást, így az akár maradhat is.

Szintén komoly hiba és az ember csak a saját dolgát nehezíti meg azzal, ha a radiátor elé bútorokat helyez. Ebben az esetben gyakorlatilag a bútort melegíti a radiátor, így nem sok haszna van a fűtésnek. Egyetlen eset lehet kivétel, még pedig amikor magas beltérrel rendelkező lakásban nagyjából egy méterrel a radiátor fölé kerül a polc, mert így a meleg nem a mennyezet felé, hanem a szoba irányába áramol. Szintén sokat segíthet, ha a radiátor bizonyos időközönként légtelenítve van. A légtelenítés igazán egyszerű folyamat, mindössze egy légtelenítő kulcsra vagy ha nincs, akkor egy csavarhúzóra van szükség. A fenti tanácsok által sokkal hatékonyabb lesz a radiátorral való fűtés.