Önvezető autók a magyar autópályákon – az innováció hamarosan minket is elér!

A technológia soha nem látott mértékben fejlődik, így az önvezető autók kora is hamar eljöhet. Ehhez azonban rengeteg dologra van még szükség, például ki kell dolgozni az erre vonatkozó jogrendszert, meg kell oldani a forgalomszabályozást és nem utolsó sorban az autókat el kell készítenie a gyártóknak.

Bővebben az önvezető autókról ezen a linken olvashat! Utópisztikusnak tűnhet, ha azt mondjuk, hogy a hazai utakon, főleg, hogy mindannyian tudjuk milyen állapotban vannak, egy napon önjáró autók fognak járni. Ez viszont hamar valóság lehet, még ha nem is jövőre, de a távoli jövőben mindenképp. Erre utaló jeleket azonban már láthatunk, ugyanis a Magyar Közút Nonprofit Zrt. bejelentette, hogy a szlovén és osztrák autópályák kezelőjével folytat együttműködést, ugyanis a három ország célja, hogy idővel az utakon hálózatba kapcsolt, önvezető autók jelenjenek meg, erre pedig rá kell hangolódni. A Volkswagen olyannyira élen jár a témában, hogy Hamburg egy kilenc kilométeres útszakaszán elindult egy tesztüzem.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. még közel sem tart itt, de nem is nekik kell feltalálni az önvezető autókat, mivel ez már zajlik, csupán lehetővé kell tenni, hogy a magyar sztrádák alkalmasak legyenek, hogy ezek az autók járhassanak rajta. Ez ugyanis nem kis feladat. Meg kell oldani a forgalom szabályozását, számítástechnikai hátteret kell ehhez biztosítani, valamint az ide vonatkozó jogrendszert ki kell dolgozni. Szerencsére nem nulláról kell indulni, ugyanis a felek megosztják a webkamerák képeit és az adatokat. Zalaegerszegen már folynak tesztek önvezető autókkal, azonban ezek próbapályán. Speciális szituációkra csak valós élethelyzetekben lehet felkészülni, ez azonban még odébb van.