Felnőttképzők Szövetsége – FVSZ

Az oktatáson belül, azon is belül a felnőttképzés kapcsán egy nagyon komoly, nagy múltra visszatekintő szövetséget tudunk megemlíteni, még pedig a Felnőttképzők Szövetségét, vagyis az FVSZ-t. A Felnőttképzők Szövetsége kapcsán megéri tájékozódni, az alábbiakban ebben nyújtunk segítséget!

Felnőttképzők Szövetsége vagy röviden FVSZ 1992-ben alakult, egy szóval nagy múltra tekint vissza. Akkoriban még mindössze 42 tagot számlált, ez a szám ma már többszörösére nőtt. A Felnőttképzők Szövetségéhez folyamatosan lehet csatlakozni. Fontos, hogy az FVSZ-ével azonos szellemiséget képviseljen a tag, mivel így eredményesebb szakmai munka lesz az eredmény. A tagok közt nagyrészt vállalkozások találhatók, de ezenkívül említhetünk még egyetemeket, iskolákat, valamint non-profit szervezeteket is. Érdemes megfontolni a csatlakozást minden felnőttképzéssel kapcsolatos intézmény, vállalkozás számára, ugyanis számtalan előnnyel jár. Az FVSZ biztosítja a tagok számára a jogszabályfigyelést, szakmai konferenciák szervezését, érdekképviseletet és a pályázatfigyelést. Egy szóval ezek igazán hasznosak az FVSZ tagjai számára!

Talán mondanunk sem kell, hogy az FVSZ meglehetősen kiterjedt kapcsolati rendszerrel rendelkezik a hatékonyabb szakmai munka érdekében. Többek közt kapcsolatot tart Minisztériumokkal, Önkormányzatokkal, szakmai szövetségekkel, pályáztatókkal, kamarákkal, munkaügyi központokkal és országgyűlési bizottságokkal, aminek köszönhetően első kézből értesül hasznos információkról, hírekről, melyeket a tagokkal is meg tud osztani. Ha szeretne bővebb információkhoz jutni az FVSZ tagsággal járó előnyökről vagy a csatlakozással kapcsolatos tudnivalókról, akkor érdemes ellátogatni az fvsz.hu weboldalra!