Örök rózsa – Örökké a szívünkben él tovább!

Alapvetően a virág átadás egy vidám esemény szokott lenni, azonban sajnos vannak kivételek. A virág, különösen a rózsa egy igazán kifejező növény, mellyel nem csak szeretet, szerelmet tudunk közvetíteni, hanem együtt érzésünk is.

Örök rózsaKevés annál fájdalmasabb dolog van, mint amikor a számunkra fontos személytől kénytelenek vagyunk végső búcsút venni. Igazán tragikus, ha családtagról van szó, de ha barátról, közeli ismerősről, az sem sokkal könnyebb. Sokan a fájdalom enyhítésére kis házi emlékhelyet hoznak létre, ahol az elhunyt fényképe mellett egy-két rá jellemző vagy általa szeretett tárgy és gyertyák is helyet kapnak. Az örök rózsa ideális arra az esetre, ha szeretné kifejezni érzelmeit. A kis házi emlékhelyen az elszáradó virágok folyamatosan az elmúlásra emlékeztetik az embert, azonban az örök rózsa azt mutatja, hogy akár csak a rózsa, úgy az elhunyt emléke is örökké tart. Kevés olyan virág van, ami ennél szebben és méltóságteljesebben tudja kifejezni az érzéseket és az elhunyt iránt érzett mély szeretetet, ugyanakkor a mardosó fájdalmat is.

Az örök rózsa hosszú ideig tündököl, akár három-öt éven keresztül is. Nem művirág, hanem valódi, ami egy különleges tartósítóeljárásnak köszönhetően hosszú ideig megőrzi szépségét. Éppen ezért nincs szükség semmiféle gondozásra. Nem kell öntözni sem, mindössze arra érdemes ügyelni, hogy a közvetlen napsütésnek ne legyen kitéve, valamint ne essen le. Ha mindezeket betartja, akkor az örök rózsa hosszú ideig tündökölni fog. Akár ajándékba is adhatja, de a kis emlékhelyre tisztelete kifejezése jeleként is megvásárolhatja. Ha szeretne bővebb információkat megtudni az örök rózsáról vagy megtekinteni a választékot, akkor látogasson el a leterniterose.com weboldalra!