Ön is rendszeresen ellenőrzi a hűtőfolyadék mennyiségét a gépjárművében? Ezt bizony jól teszi, azonban a biztonsághoz ez még sajnos nem elegendő. A hűtőfolyadék mennyisége mellett ugyanis kiemelt figyelmet kell fordítani annak a minőségére is, ami a használattal csökken. Érdemes tehát legalább kétévente teljesen kicserélni a hűtőfolyadékot, melyet természetesen otthon is megtehet, de ha inkább szakértőkre bízná a feladatot, akkor elhozhatja a járművét a Kovács Autó szervizébe is.
Hogyan cseréljük le a hűtőfolyadékot? Amennyiben ezzel a gonddal nem kíván szervizbe menni, akkor nyilván Önben is megfogalmazódott már ez a kérdés. A feladat nem túl bonyolult. Amire különösen oda kell figyelni az az, hogy semmiképpen se fogjunk neki a cserének az autó közvetlen használata után. Meg kell várni, hogy az autó, a motor és a hűtőfolyadék is teljesen lehűljön, mielőtt bármihez is nekikezdenénk, különben gyorsan megégethetjük magunkat. Ezt követően meg kell keresnünk a leeresztő csapot. Ezt kell megnyitnunk, azonban még előtte tegyünk alá egy megfelelő nagyságú vödröt, hogy abba folyhasson bele az elhasználódott folyadék. A hűtőfolyadék távozni fog 1-2 perc alatt, ezt követően pedig ajánlott desztillált vízzel kitisztítani a tartályt. Ezután már tölthetjük is bele az új hűtőfolyadékot a gépjárművünkbe. Persze nem muszáj mindezzel foglalkoznia, hiszen a Kovács Autó munkatársai sok éves tapasztalatuknak és hatalmas szakmai tudásuknak köszönhetően hihetetlen gyorsasággal oldják majd meg ezt a feladatot is.
Amennyiben tehát Ön is szakemberekkel cseréltetné ki a hűtőfolyadékot az autójában, akkor forduljon a Kovács Autó munkatársaihoz! Minket elérhet a +36 62 554 013-as telefonszámon és a szerviz@kovacsauto.hu e-mail címen is. Sőt, az ideális hűtőfolyadékot is megtalálhatja a webáruházunkban. További információért pedig ezzel és egyéb témákkal kapcsolatban látogasson el a ka-autoszerviz.hu linkcímen található weboldalunkra!