Mit kell tudni a gázkazánokról?

A legtöbb ember lakásában távfűtés működik, melyhez szükség van értelemszerűen egy gázkazánra is. A legnépszerűbbek az úgynevezett kombi gázkazánok, melyek a kellemes meleg mellett a meleg víz ellátásáról is megfelelően gondoskodnak. A gázkazán minősége nagyban befolyásolja az élettartamát. Ennek ismeretében megéri alaposabban is körülnézni, még mielőtt megvásárolnánk azt.

A gázkazán több típusáról is beszélhetünk, hiszen léteznek a kombi gázkazánok mellett még: fűtő gázkazánok, fali gázkazánok, álló gázkazánok, valamint kondenzációs gázkazánok is. Természetesen mindegyiknek megvan a maga előnye, melyet nem árt ismerni, még mielőtt beszereznénk egyet.

A fűtő gázkazánokat bár csupán csak fűtő üzemmódban tudjuk működtetni, képesek vizet is melegíteni a lakásunk fűtése mellett. Erre szolgál az úgynevezett váltószelep, melynek segítségével ki tudjuk választani, hogy a kazán a tartályban lévő vizet, illetve az épületet fűtse. Az álló gázkazánok előnye, hogy időtállóak, azaz tartósak, emellett pedig nagyobb teljesítmény is jellemző rájuk. Éppen e tulajdonságuk miatt a nagyobb hőteljesítményt igénylő épületek fűtéséhez ajánlják.

A lakosság körében a legnépszerűbb az úgynevezett kombi gázkazán, mely használata során nem csupán hőt nyerünk a lakásunk fűtéséhez, hanem a meleg víz is biztosítva lesz. A kombi gázkazán érzékeli, ha meleg vízre van szükségünk. Ilyen esetekben szünetelteti ideiglenesen a lakás fűtését, és miután melegített vizet, visszaáll. Egyre nagyobb népszerűségnek örvendhet a kondenzációs kazán is, mellyel akár 30 százalékot is megtakaríthatunk.

Amennyiben szívesen olvasna még a gázkazánokról a vásárlás előtt, keresse fel a Ventil épületgépészeti szaküzlet és webáruház honlapját, azaz a www.ventil-team.hu internetes oldalt, ahol minőségi gázkazánokat vásárolhat jutányos árak mellett.