A Konica Minolta márka közel sem annyira ismert, mint például a Samsung, azonban célszerű közelebb megismerni a márkát és annak termékeit. Elsősorban a nyomtatók örvendenek nagy népszerűségnek. Ugyanakkor a tonerről is van pár dolog, amit nem árt tudni.
Minolta toner gyakorlatilag egyetlen hátránnyal rendelkezik, még pedig, hogy meglehetősen drága. Viszont csak emiatt nem érdemes lemondani a Konica Minolta termékekről, ugyanis a márka nyomtatói ár-érték arányban a legjobbak közt vannak. A Konica Minolta nyomtatók a hasonló funkciókkal rendelkező nyomtatókhoz képest nagyon baráti áron kaphatók és kiváló felépítéssel rendelkeznek, aminek köszönhetően működés közben sem recsegnek. Tehát összességében megéri Konica Minolta nyomtatót vásárolni. Viszont a drága toner sokakat visszariaszt. Szerencsére erre is van megoldás, ugyanis a Minolta eredeti tonerek helyett választhatja az utángyártott alternatívát. Az eredeti megnevezés némiképp zavaró lehet, hiszen azt sugallja, hogy az utángyártott verzió hamisítvány, azonban ez egyáltalán nem igaz, ugyanis az eredeti megnevezés azt jelenti, hogy a Konica Minolta készítette a terméket, míg az utángyártott tonert egy független gyártó.
Ez azonban a csomagoláson mindig egyértelműen jelölve van. Az utángyártott tonerek nagy előnye, hogy sokkal kedvezőbb áron lehet hozzájuk jutni, mint az eredeti tonerekhez. Egykor sokan tartottak az utángyártott tonerek használatától, ugyanis számos tévhit terjengett róluk. Azóta számos teszt bebizonyította, hogy az utángyártott tonerek igazán jó minőségű nyomtatásra képesek, így nem kell tőlük tartani. Abban az esetben, ha szeretne Konica Minolta eredeti vagy utángyártott tonert rendelni, akkor érdemes ellátogatni az onlinetoner.hu webáruházba!