Mit is jelent a közösségi autózás?

A 2018-as év Budapestre is elhozta azt, amely talán sokunk számára egy teljesen új fogalmat jelent. Ez pedig nem más, mint a sharing car.

Közösségi autózás évek óta iszonyú nagy népszerűségnek örvend egyre több országban. 2015-ben már több mint 6 millió felhasználója volt a világban, de azon belül is főként pár országon belül jellemző. Európán belül Németországban találjuk a legtöbb felhasználót, ugyanis ott, közel 150 cég foglalkozik már ezzel az üzletággal. De nézzük is, hogy mi is ez valójában és mitől is olyan népszerű? Azon személyek számára jelent ez igazán nagy segítséget, melyek nem rendelkeznek saját autóval, illetve akik nem szeretik a Taxi-t és a BKV-t használatba venni. Továbbá azok számára is nagyon praktikusnak bizonyul, akik a belvárosban dolgoznak, és az autóikat leparkolják a külső kerületekben, ahol még ingyenes a parkolás. Illetve, akik nem szeretnék a biztos parkolóhelyről kihajtani az autójukat egy 10 perces autózásért.

Ez az autózási mód sokkal költséghatékonyabb és lassan azon személyek, akik a nagyvárosokban élnek mind rákényszerülnek erre az autózási módra. Hiszen sokkal pénztárca kímélőbb megoldás, és a mai generációk számára ez egyáltalán nem jelent kihívást, hiszen ők már teljesen hozzá szoktak az online élethez. A közösségi autózás valljuk be azért sokkal komfortosabb, mint egy villamos vagy egy busz. A közösségi autózás igazán nagy elterjedése kb. 5 éven belül várható, mikorra a legtöbb nyugati nagyvárosban bevezetik azokat a szabályokat, hogy egyes zónákba, csakis effajta autókkal fognak beengedi, magán személyautókkal nem. Ezzel talán azt szeretnék elérni az okosok, hogy az emberek ne halmozzák az autókat, és minden családban elégedjenek meg egy személygépjárművel. További információkat a www.kocsiguru.hu weboldalán talál.